- Sziasztok - lépek be az előadó terembe, a délelőtti óráim megkezdésére. Újabb unalmas nap, de én felveszem mosolygós álarcom és úgy teszek mintha minden rendben lenne. 

-Hongbin, Hongbin! - pattog mellém egy mosolygós lány, osztálytársam, de a nevét nem tudom. Minden lány ugyan olyan, csak azért jönnek oda hozzám hogy megkérdezzenek valamit az anyaggal kapcsolatban, pedig nem is figyelnek arra amit magyarázok nekik. Csak azt szeretnék hogy randizni hívjam őket. Mind egyforma, nekik csak a külső a lényeg. Talán itt senki sem ismer, azt gondolják én vagyok a legismertebb a suliban, a külsőm miatt, ha segítek azt hiszik azért van mert tetszenek. Soha nem figyelnek az én érzéseimre. De én csak mosolygok, a mosoly már az arcomra tapadt. Elmagyarázom a lánynak a kért anyagrészt, de csak az arcomat bámulja, nem nézek rá, így is tudom hogy engem néz, arra vár h felpillantsak és valami hétköznapi beszédet ejtsek meg vele, de nem, ez nem fog megtörténni.

- És akkor megkapod az eredményt, érthető volt? - csukom be a füzetet. Érthető?... Úgysem figyelt a monológomra, nem is értem miért kérdem meg mindig, ilyen könnyedséggel ezt. Arra se emlékszik amiről kérdezett...

- Öm? Tessék? Elbambulta bocsánat - nevetgél zavarában, már szinte idegesít. Megteszem, rápillantok, bár tekintetem dühöt sugároz, hirtelen abbahagyta vihogását, és megszeppenve bámulja tovább arcomat.

- Tudod arra gondoltam, hogy elmehetnénk abba a kávézóba ami most nyílt nem rég, és ott elmagyarázhatnád újra. - fogja meg a könyvön heverő kezemet. 

- Ne érj hozzám - mormogom halkan, és elhúzom.

- Tessék? 

- Ah, sajnálom most.. nem jó.. nem érek rá.. - erőltetem magamra a kedvességet, mosolyogva nézek rá, akármennyire is nehéz. Nehéz ezt csinálni mindennap, szeretném ha tudnák ki vagyok valójában, de talán ehhez már túl késő.

A tanítás végén úgy döntöttem benézek  abba az új kávézóba, hisz mindenki arról beszél hogy milyen jó hely, késő délután megyek, hogy ne találkozzak felesleges emberekkel, addig  a könyvtárban ütöm el az időt.

- Zinni én elmentem, jó munkát, ne felejts el bezárni! - köszön el munka társam, a délutáni műszakváltásnál.

- Jó persze, szia! - kiabálok hátra, miközben a pultnál szenvedek a kötényem felkötése közben. Újabb forgalmas délután következik, majd meggyötörten álmosan haza battyoghatok az éjszakában. Bár nem rég nyitott a kávézó, nagyon forgalmas napjaink vannak, lehet ez annak is köszönhető hogy nem messze van tőlünk az egyetem, szóval a diákok előszeretettel járkálna be ide. Szeretem ezt a munkát, ezelőtt is pultosként dolgoztam,és imádok az embereknek örömet okozni, szóval tényleg nekem való. Jó nézni a fiatalokat nevetgélni, a barátaikkal vagy a párjaikkal együtt. Talán kissé túl sokat is álmodozok a munkavégzés közben, de 26 éves szingli nőként már nekem is kijárna egy kis törődés valakitől. 

A kávézóba csak rohangálok a pult és az asztalok között, szinte telt ház van, pedig ilyenkor nem szoktak sokan lenni, hisz az ember nem délután iszik kávét ugyebár. Mindenki csapatostul van, a fiatalabb srácok kekeckednek, jó lenne ilyenkor fiatalabbnak lenni.

- Szia, mit hozhatok? - slisszolok vissza a pulthoz, ahová egy srác ült le, meglepetésemre egyedül, pedig jóképű.

- Nem tudom.. - bogarássza maga előtt a kínálatos lapot, még csak rám sem pillant. 

- Ha gondolod ajánlhatok valamit - hajolok lejjebb hogy arcunk egy szintben legyen, nem szeretem ha valaki ilyen búbánatosan jön be, az én hangulatomat is le viszi.

- Rendben - pillant rám hirtelen, meglepődve bámulok szemeibe.. de még milyen szemekbe.. mintha megállt volna a világ pár másodpercre, csak egymást néztük, nem is tudom mi ütött belém.

- Öhh - rázom meg a fejem, pislogok párat. - Akkor a saját kedvencemet csinálom neked rendben? Mivel eléggé rosszkedvűnek tűnsz, ez biztos segít. - mosolygok és neki is látok csinálni a dupla karamellás shake-t. 

- Rosszkedvűnek? -suttogja, közben piszkálja maga előtt a pultra ragasztott menüt. Kérdően pillantok rá.

-  Tessék, remélem ízleni fog, ha mégsem így lenne akkor a vendégem voltál! - kacsintok rá, majd látom hogy az egyik asztalnál hívnak, így arra vettem az irányt.

- Hé Unni, van valami szívecskés süteménye? Annak a fiúnak küldenék egyet. - kérdezi tőlem a asztalnál ülő lány, közben a pultnál ülő srácot nézi, a többiek körülötte csak kuncognak. Rá pillantok a srácra, aki világfájdalmas arccal, nagy szusszanással nézi az asztalnál ülő lányokat, valószínűleg hallotta a lányt.

- Az óvodában szokás szívecskés sütit küldeni a másiknak. És az még gázabb ha egy lány küldi a fiúnak, kezdeményezésképp. - nézek rá felvont szemöldökkel, szegény lány tátott szájjal bámult rám.

- Hongbin az osztálytársam! Semmi köze magának ahhoz hogy mit csinálok. Attól hogy maga idősödő korban van, és féltékeny a mi szerelmünket ne gátolja meg.

-Tscc... Idősödő korban mi?! Szerintem a fiúknál nagyobb sikered lenne azzal ha megkérdeznéd tőlük hogy hogy vannak vagy valami. Nem megvesztegetni kell süteményekkel őket.

- Ha ennyire tudja miért nincs senkije sem? - erre mindenki nevetni kezdett az asztalnál.

- Köszi a sütemény ajánlatot, de most nem vagyok éhes - lép mellém a fiú mosolyogva, majd rám pillant, megragadja a csuklómat és visszahúz a pulthoz. - Fizetnék - veszi elő a pénztárcáját.

- De hát meg sem ittad - mutatok a shakere.

- Nem ízlik. 

- Rossz az ízlésed - nézek rá, majd az előbbi lánycsapatos asztalra.

- Nem én választottam, ahogy mást sem. - vette a lapot, csak nem értem ha nem bírja ezeket a lányokat akkor miért jó pofizik velük.

- Akkor mint mondtam.. én állom. - tolom el a kezét amelyben pénz van.

- Akkor megvárom magát és hazaviszem. - néz rám.

- Mi? - meglepődve nézek rá, mi ez így hirtelen.

- A személyzetis parkoló üres, vagyis nincs autója. A közelben sem lakhat, akkor láttam volna már. Nekem van autóm, nincs jobb dolgom szóval megvárhatom.

- Figyelj.. az előbbi miatt hálálkodsz most vagy a pár száz forintos shake miatt van lelkiismeret furdalásod? - döntöm meg fejem kicsit. Erre elmosolyodott. 

- Maga idős, csak segítek - mosolyog.

- Nem vagyok idős!! - emelem fel a hangom. - És.. ne magázz... -mormogok.

- Hánykor végez.. végzel?

- Túlságosan szófogadó vagy.. - sóhajtok, majd a nyitvatartási táblára mutatok.

- Szóval.. este kilencig. - bámulja a táblát. - Kint leszek a bejárat előtt majd. - int egyet és távozik is.

Még is mi van ezzel a fiúval, egyik percben komor, a másikba azzal is kedves akit nem kedvel, most meg így viselkedik velem. 

--------------------------------------------------------

Hongbin, emlékszel arra a napra amikor először találkoztunk? És te már rögtön felajánlottad hogy hazahozol? Nem tudtam miért viselkedsz így, aztán jobban megismertelek, mindig bejöttél a kávézóba, ugyan azt rendelted, a neked nem tetsző karamellás shaket.. Végül elmondtad hogy végig olyan emberre volt szükséged mint én, és azon a napon tudtad hogy nem szabad elengedjél. Az hogy mennyivel idősebb vagyok nálad... a legrosszabb dolog a világon. Bárcsak években is közelebb állnék hozzád.. talán akkor minden  más lenne... talán akkor minden másképp alakult volna... és most nem kéne elhagyjalak...

folyt. köv.